2015. május 10., vasárnap

MG Road, Bangalore - India

Minden indiai városban létezik egy MG Road, azaz Mahatma Gandhi Road.
A kollégák nagy előszeretettel kérdezgetik, hogy voltam-e már az MG Road-on a belvárosban? Én csökönyösen ismételgetem, hogy nem, még nem.
Pénteken megérdekődtem J-től, hogy mennyire veszélyes vállalkozás busszal bemenni a
belvárosba. Megnyugtatott, hogy teljesen kockázatmentes, ha még napnyugta előtt hazaérek.
Kiokított, még arra is, hogy hol van a buszmegálló.
Más program híján nem maradt más hátra, mint ma egy buszos kirándulás a belvárosba.
Google Maps-en gondosan ki is néztem, hogy 11:13-kor megy a 339E számú autóbusz az MG Road-ra.
Visszafelé meg 14 óra után a 305E járattal tudok majd jönni.
Utcai kifőzdék a buszmegéllóval szemben
Sikeresen ki is értem a buszmegállóba, de meg kell hagyni, ma különösen meleg volt, úgyhogy patakokban folyt rólam a víz. Szerencsére a megálló árnyékban volt.
Várakoztam egy kicsit. Mindeféle buszok jöttek, szinte percenként. A pirosak, mint 500AC, 335E, és rozzant kékek, mint 328, 326 és egy csomó szám nélkül, hindi felirattal. Vártam és vártam. Csak nem akart a 339E felbukkanni. 10 perc várakozás után egy kék busz kalauzától megkérdeztem, hogy vajon mikor jön a 339E, hogy bejussak az MG Road-ra. Várjak még 10 percet, mondta. Vártam. Majd eluntam. Elindultam az egyel korábbi megállóba, ahol van egy pláza is. Gondoltam legrosszabb esetben plázázom, de ott biztos több ember van a megllóban, hátha valaki tud majd segíteni.
Az autóbus belseje
Reklám az ülés hátulján
Odaértem. Épp bent állt egy 335E. Mondtam a sofőrnek, hogy az MG Road-ra szeretnék menni. Intett a fejével, hogy szálljak fel, ez a busz épp arrafelé megy.
Felszálltam hát és leültem. Jött a kalauz kislány és kértem tőle egy jegyet az MG Road-ig. 80 rúpia volt.
A buszon bekapcsoltam a GPS-t, de tudtam, hogy bő 40 perc az út, kb. 19 megálló. Így nem aggódtam, hanem inkább nézelődtem. A busz légkondicionált volt, fújta ezerrel a hideg levegőt az ablak mellett. Nem telt meg az autóbusz sehol sem, de megállapítottam, hogy mellém senki nem mert vagy akart leülni.
Boltok útközben
Vasárnap lévén nem volt túl nagy forgalom, úgyhogy elég tempósan tudtunk haladni.
Útközben láttam piacot, nagyon szép, színes volt. Meg teheneket. És színes kirakatokat. Meg szemetet és lakóparkokat. Meg játszóteret fém mászókákkal. És múzeumot, meg a hadsereg támaszpontját. Meg a régi repteret.
Mikor már közeledtünk a cél felé, nagyon figyeltem a GPS-t, hogy le kell-e már szállnom. Talán igen, mert úgy tűnt, hogy a busz mindjárt elfordul a belváros felől. Ekkor hallottam meg a kalauz lány hangját, hogy szálljak le. Előresiettem az első ajtóhoz, majd a busz hirtelen megállt, én meg szinte kiestem az ajtón. Az az érzésem, hogy csak úgy útközben tett ki a sofőr, mert azonnal indult is tovább.


Utcarészlet
Már majdnem belváros
A GPS segítségével betájoltam magam, meg az MG Road megközelítését. Nem volt túl messze. Ittam egy kis vizet és elindultam. Semmi jel nem mutatott arra, hogy ez a belváros lenne. Ugyanúgy nem volt járda, vagy ha volt épp építkeztek és nem lehetett használni. Az úttesten haladtam a legtöbbször. Elhaladtam egy nagy pláza és a foci stadion mellett. Kb. 15 perc múlva megérkeztem a célponthoz.



Stadion
Színes házak a távolban
Semmi nem emlékzetett egy belvárosi bevásárló utcára. OK, voltak boltok, de volt hozzá iszonyat zaj és meleg. Megnéztem, hogy hol lehet majd a buszmegálló visszafelé. Miután megtaláltam, gondoltam nézelődök egy sort, majd bemegyek egy újab plázába ebédelni. Már nagyon éhes voltam és egy Pizza Hut-os pizzára áhítoztam. Egy vegetáriánusra.
Még házak
Belvárosi utcarészlet szeméttel
A sétálástól nagyon hamar elment a kedvem. Nem tudom viszaadni a látottakat egyáltalán. Egyszerűen nem megy, mert annyira szürreális. A terep egyáltalán nem alkalmas a sétálásra. Küzdesz azzal, hogy a lábad elé figyelj, mert nem mindegy, hogy hová lépsz...Tagadhatatlan, hogy vannak üzletek, de engem egyik nagy márka sem érdekelt. 5 perc botorkálás után eldöntöttem, hogy inkább megebédelek és aztán irány haza. Átvergődtem magam az úttesten a már korábban említett plázához. A bejártanál le akarták tetetni velem a hátizsákomat a csomagmegőrzőbe. Na, ez volt az a pont, ahol totálisan besokalltam. Sarkon fordultam és éhesen-szomjasan hazafelé vettem az utamat.
Pont jött egy 335E busz. Megkérdeztem a sofőrt, hogy megy-e az ITPL Road felé, Igen, volt a válasz.
Viszik a szemetet, háttérben világmárkák
Szemétszállítás közelről
Felszálltam, leültem. Jött a kalauz. Még otthon kiírtam egy csomó információt egy papírlapra, pl. a buszmegllók nevék, a járatok számát, stilizált térképet is rajzoltam a megállókról. Mutatom a kalauznak, hogy hová mennék. Nézi, nézi, nem érti. Magyarázom, hogy melyik út van arrafelé. Meg kinyögöm a Shantiniketan szót is. Felderül az arca, áááá Big Bazar?! Ja, ja. Az lesz az. Megismétli, hogy Prestige Shantiniketan, ugye? Igen. Együtt örülünk. Elkér 80 rúpiát. Én megnyugszom, hogy ugyanannyi a viteldíj, tehát olyan nagy baj nem lehet.
Utcai cipész műhelye
Hazafelé ismerős az út, hiszen alig egy árája jártam errefelé.. Megvannak a tehenek, a cukornád lé készítő árusok, a színes piac. A felüljáró. A színes boltok. Aztán még ismerősebb lesz a táj. Erre dolgozom. És jön az autóbusz állomás, a Mariott az Inorbit Mall-al , az utolsó kereszteződés. Leszálláshoz készülök. A kalauz kiabálja, hogy Big Bazar és közben rám mosolyog. Szívm szerint mennék még egy megállót a másik plázáig, de nem merek. Inkább leszállok. És gyalog megyek.
Iszonyat meleg van, kóválygok az éhségtől. Pizzát akarok, de mindjárt. Iszom egy kis vizet. A plázában fel kell menni a 4. emeletre. És igen! Megvan a Pizza Hut. Kérek egy kis vegetáriánus pizzát, aminek széle chilis sajttal van töltve. Meg egy epres shake-et. Az jól hűt, ha netán nagyon csípős lenne a pizza.
Előveszem a könyvemet és olvasok. 15 perc múlva megérkezik a pizza. Pont olyan, mint amilyennek szerettük annak idején. Vastag tésztás, finom. És nem csíp túlságosan. A mérete is pont jó. Egy szuszra elfogy. Fizetek is.
Áruszállítás a lakóparkon belül
Még ténfergek egy kicsit a plázában, majd elindulok hazafelé. Fél 4-re haza is érek. Fáradtan, csatakosan. Pont elég volt a kirándulásból. Átöltöztem és csak annyi erőm maradt, hogy ledőljek az ágyra. Azonnal el is aludtam.

Azt hiszem, hogy a mai nap lett az a pont, amikor elkezdtem várni a hazatérést. Telítődtem mindennel és elég volt. Jó lesz hazamenni.
Készülhet az a tejfölös, szalonnás, túrós tészta. Meg egy kis rántott hús. Hagymás, paradicsomos, ecetes salátával. Nem is, inkább menjünk a Figlmüllerbe. Bár ott nem adnak sört...
Igazából nem is vagyok éhes. Melegem van.

Nincsenek megjegyzések: